A meddőség száz évvel ezelőtt, a 20. század elején is élénken foglalkoztatta a lovas közvéleményt és a szakembereket egyaránt. A szemlélet bemutatására egy korabeli szakcikket idézünk a következőkben.
A meddőség kérdése összes háziállatainknál különösen most lépett előtérbe, hogy állatállományunk létszáma erősen megcsappant és hogy közgazdasági jelentősége szinte napról napra fokozódik. A háború előtt Hetzel Henrik hívta fel az állatorvosok és a gazdaközönség figyelmét arra a nagy közgazdasági kárra, mely a szarvasmarhák meddőségében rejlik. Hetzel tapasztalatait külön könyvben írta meg, mely csak a szarvasmarhák meddőségével, annak okaival és gyógyításával foglalkozik, de a lovak meddőségét figyelmen kívül hagyja.
Döhrmann Henrik rámutat mindazokra a külső körülményekre, melyek a kancák meddőségét elő szokták idézni, valamint ezeknek külső, akadályozó körülményeknek elhárítás módjára is, de a dolognak elméleti részével nem foglalkozik, pedig elmélet nélkül a gyakorlatban vajmi kevés eredményt érhetünk el. Az elmélet ugyanis hívatva van, hogy a gyakorlat részére irányt szabjon.
Ha a meddőség okait meg akarjuk ismerni, akkor tisztában kell lennünk a termékenység elméletével, mert e nélkül nem tudjuk az egyes jelenségeket megmagyarázni. Fogamzásról, megtermékenyítésről csak akkor lehet szó - normális viszonyok között -, ha ép ondószál petével jut érintkezésbe. Az ondószálnak és a petének is, meg van a maga kémiai összetétele és ha akár az egyik, akár a másik összetételben változás áll be, a megtermékenyítés, fogamzás kimaradását vonja természetszerűen maga után. A meddőség igazi okainak felderítése elsősorban állatorvosi feladat, mert kémiai összetételben beállott minden változás valamilyen lezajlott betegségnek eredménye, melynek elbírálása és gyógyítása állatorvosi feladat.
A meddőség igazi oka tehát elsősorban belső tényezőkben keresendő és nem külsőkben. A külső körülmények csak elősegíthetik a meddőség fennállását, illetőleg kifejlődését.
Ha meddőségről van szó, akkor elsősorban kell tekintetbe venni, hogy a mén vagy a kanca nem esett-e át olyan betegségen, mely akár az egyik, akár a másik részről terméketlenséget von maga után. A súlyos természetű, magas lázzal járó betegségek rendszerint egy időre felfüggesztik a fogamzást, mert közvetve megváltoztatja a mirigyek váladékainak összetételét. Ugyancsak lényeges és fontos befolyással van a táplálék is. Kevés és erőtlen takarmányok etetése meddőséggel járhat. Nagyon fontos ezért tenyészállatainknál a takarmány megválasztása: tartalmatlan takarmány etetése éppen csak az életfenntartáshoz elegendő, nemhogy abból felesleges energia is termelődjék, mint annak a mirigyek váladékainak, különösen pedig az ivarmirigyek váladékainak termelése.
A meddőség okai között elsősorban jó volna talán megemlékezni a tenyészállatok, mének elbírálásáról, ami igen nagy számban játszik és amely szintén belső okokon alapul.
Minden egyes állat magán hordja nemének sajátságos jellegét; a mén a hímjelleget, a kanca a nőstény jelleget. Már most vannak mének, melyeknél ez a hímjelleg nem kifejezett és herélni szokás, hogy a tenyésztésben kárt ne tehessenek. Vannak azonban hímjellegű kancák is, melyeknél nem veszik igénybe a petefészek kiirtását és így a tenyésztésben nagy kárt nem okoznak. A gazda nem nagyon vizsgálja a lova nemi jellegét, csak arra van tekintettel, hogy egészséges legyen és akkor már ménhez viszi. Tegyük fel azt a legjobb esetet, hogy a mén befedezi a kancát, a kanca meddő marad. A gazda nem tudja megmagyarázni a meddőség okát, mert mind a két állat egészséges volt, az ondószál és a pete egészséges és a fogamzás mégis kimarad: mi lehet itt a meddőség oka. A dolog rövid magyarázata a következő: az állat sejtjeinek összessége adja az állat nemi jellegét az állat egész jellege a nemi sejtben van mintegy összegezve és így a mén ondószála némely körülmények között hímjellegű, míg a kanca jellegű mén ondószála, bármilyen furcsán hangzik is, nőstényjellegű. Így van a dolog fordítva is. Ha tehát egy hímjellegű mén ondó szála behatol egy ugyancsak hímjellegű kanca méhébe, a két nemi sejt között nem jön létre fogamzás, mert nincs meg az annyira szükséges különneműség, az eredmény az esetek túlnyomó többségében meddőség, illetőleg a fogamzás kimaradása lesz.
Mielőtt tehát a kancát ménhez vezetnénk, szükségesnek és célszerűnek mutatkozik küllemi tekintetben mind a kettőt elbírálni.
Ez a legújabb kor felfedezése, melyet növényeken és állatokon végzett kísérletek igazolnak. A meddőség elbírálásánál ennek döntő szerepet kell tulajdonítanunk, sőt ez irány hivatva van az állattenyésztést új mederbe terelni.
A meddőség belső okainak felsorolásánál meg kell emlékeznünk az ondószál renyheségéről is. A kilövellt ondószál ugyanis nem marad ott, ahová a lemagzáskor jutott, hanem élénk mozgással behatol a méhbe, felkeresi a petevezetőben petét és itt megtermékenyíti. Ha már most az ondószál valami oknál fogva elveszíti mozgásának gyorsaságát, nem jut idejekorán a petevezetőbe: a fogamzás nem jön létre.
Ezekből láthatjuk, hogy a meddőség sokkal inkább belső, mint külső okokra vezethető vissza és a leglényegesebb a nemi sejtek minősége, ezen felül azonban a nemzőrészek nagyon változatos betegségei is lehetnek az okai. A belső okok elhárítása állatorvosi feladat lévén, tanácsos volna a meddőség minden egyes esetében állatorvoshoz fordulni. Igaz, hogy az állatorvosok ismerete most még ezen a téren kissé hiányos, de ennek is jórészt a gazdaközönség az oka, mert vagy nem fektetett különösebb súlyt a meddőségre, vagy ha igen, akkor nem vette igénybe az állatorvost, aki nem lévén reá szükség ilyen irányban, inkább más irányban képezte magát, ahol tudását inkább vették igénybe. A meddőségben rejlő óriási kár pedig megérdemli, különösen most, hogy gazdáink nagyobb súlyt helyezzenek reá és gyakrabban vegyék az állatorvos szaktudását ezen a téren is igénybe. Ha ezután az állatorvosok látni fogják, hogy ebben az irányban is igénybe veszik őket, akkor képezni fogják magukat, hogy sikerrel vehessenek részt a gazdaközönséggel együtt a meddőség elleni küzdelemben.
H.GY. (1920. július 10.)
