Hazánk természeti adottságaiból eredően elődeink a környezethez alkalmazkodván pásztor és lovas népek voltak. A pásztorkodás alapvetően állattartó életforma, melyet -mint minden társadalmi réteget- erős hierarchikus megoszlás jellemzett. A csikósok, vagyis lópásztorok érdemelték ki a legelismertebb, mai szóhasználattal élve "legmenőbb" helyet a pásztorok közt.
Ha az imént elkezdett hierarchikus felsorolást a korrektség kedvéért folytatni kívánnánk, a ranglétrán lefelé sétálva a következő a gulyás - marhapásztor, a gulya őrzője, a juhász - juhpásztor, a kondás, kanász - disznópásztor és végül a csordás, csürhés - az istállóban tartott, csak napközben kihajtott állatok őrzője lenne.
A csikósok világjárt embernek számítottak, hiszen a ménest hajtották, legeltették és őrizték, ezen felül úgy ismerték lovaikat, mint a tenyerüket, mert szoros szimbiózisban éltek. Egymásra voltak utalva így tisztelték egymás képességeit. Mivel a csikósok tisztje volt, hogy kiválasszák a legjobb és leggyorsabb lovakat, alkalmuk volt azoknak mindenféle tudást és mutatványt megtanítani. Összekötötték a munkát és a szórakozást, mialatt a csikókat a nyereg alá törték, a lovakat kifogták a ménesből, vagy a ménest terelték, volt idejük "gyakorolni".
A csikósok hagyománya az ősi magyar pusztakultúra nyomait tükrözi, visszarepít minket az időbe még az elgépesített világ elé, ahol ló és lovas egymásrautaltságából született az a tradíció, amit ma már csak haloványan ismerünk. A legismertebb pusztaprogramok a leghíresebb magyar lófajtáink származási helyeihez köthetők, ám ezen felül is szerte az országban hódít a lovas életmód felelevenítése. A többi közt Bábolna, Mezőhegyes, Szilvásvárad és Hortobágy rendszeres lovasbemutatóknak otthont adó helyek.
A csikósok alaptudása közt volt a ló fektetése és ültetése, ami az állatnak kényszertesthelyzet, ám a lovast a betyárok, vagyis az ellenség elől megvédte. Az ostor csattogtatásával idomították lovaikat, és a leghalkabb pisszenés elkerülését is meg tudták velük tanítani. Legfontosabb eszközük a karikás ostor volt, melyet saját maguk készítettek, rövid nyéllel és hosszú fonott bőrszíjjal ellátva. A lovat nyereg nélkül ülték meg, egy ún.heveder nélküli nyerget használtak, a patracot.
Árvalányhaj és szűr
- Öltözetük téli-nyári szezontól függő, bőszárú nadrág, ing, és mellény, melyhez nyáron szűr, télen hosszú bunda tartozott, de állandó viselet volt a fekete, hajtott karimájú kalap árvalányhajjal díszítve. A csikósok legnagyobb büszkesége a pusztaötös, ahol a csikóslegény a két hátsó ló hátán áll, és onnan hajtja az elöl összefogott három lovat. Ezt a mutatványt más néven Koch-ötösnek is nevezik, mert egy osztrák festő, Ludwig Koch az 1920-as években emlékezetből megfestette a pusztaötöst, Lénárd Béla lovasidomár pedig újra életre keltette.
A történet pontosan úgy szól, hogy Koch egy korábban a Hortobágyon látott pusztaötös mutatvány hatására készített egy fantázia rézkarcot, melyen az öt vágtató ló két hátsó lován állt egy csikós. Koch halála után kiadtak egy munkásságát méltató könyvet, melyben művei és vázlatai között szerepelt a híres puszta ötös rézkarca, vagy ahogyan ő nevezte a "Magyar Postás".
Lénárd Béla szerette volna aktívvá formálni ezt a régi hagyományt a magyar csikósok életében, de kezdetben túl veszélyesnek tartották a lóháton állást, így kötelező volt, hogy a hátsó lovakon üljön egy-egy csikós. Később a szabályok lazultak, talán a csikósok szakértelmét látva.
Zsokék és csikósok
- Az 1827 júniusában tartott első pesti lóversenyre mintegy 15 ezer néző volt kíváncsi, ahol először a tömegek szórakoztatása végett tartott ún. "elegyes" futást rendezték meg, itt minden magyarországi ló indulhatott. Széchenyi Naplójában érzékletesen beszámol a 27 fős mezőny tarkaságáról: az arisztokraták jól ápolt, felszerelt lovain ülő főként angol zsokék mellett egyszerre festői és barbár látványt kínáltak a vidékről érkező csikósok, a lovukat szőrén megülő parasztlegények, akiknek egytől egyig az volt a céljuk, hogy legyőzzék a gazdag urak méneseit.
- Az igazi nagy csikósbemutatók korszaka 1820-ban, Ferenc császár tiszteletére kezdődött, akinek ünneplésére lovasversenyt rendeztek. Az alföldi csikósok képességeit dicséri a tény, hogy ezt a versenyt 24 kecskeméti huszár nyerte meg.
A lovak evolúciós fejlődése is fontos szempont a csikósok történelmét tekintve, ugyanis míg a honfoglalás korában az állatok testalkata masszív volt, rövid nyakkal és kisebb méretekkel, a későbbiek során kialakult a hortobágyi nóniusz, melynek mai formáját az 1885-ben hazánkba kerülő Noius Senior anglonormann ló, és több külföldi mén fedeztetése hozott létre. A fajta sajátosságai abszolút megfelelnek a lovassportokhoz, jó felépítése, nyugodtsága, kitartása és nagy teljesítményképessége miatt.
Ha csikósbemutatóra megyünk, mindezt szem előtt tartva talán érzünk majd magunkban egy kis magyaros bizsergést és büszkeséget az emberi és állati összhang és az ősi képességek bravúrja láttán, mely igazi hungarikumnak számít.
- Füstös-Simon Zsuzsanna
- Forrás: Világjáró
- Fotó: Világjáró
- 2013. augusztus 22.