Tavasztól őszig, sőt, akár a tél beköszöntéig is rendeznek különféle szabadtéri felvonulásokat, ünnepeket, amelyeket lovas kísérettel is igyekeznek szervezőik minél szebbé, színesebbé tenni.
Nemzeti ünnepeinket március 15-ével kezdve, egész évben falunapok és rendezvények, szüreti felvonulások követik, egészen a tél beálltáig, sokfelé a Mikulás érkezéséig megtartják a megemlékezések, ünnepnapok eme régi jó szokását, kis falvaktól a fővárosig.
Városi környezet, embertömeg, zaj, idegen lovak – egy rendezvény sok, lovunk számára korántsem természetszerű körülményt tartogat
Egy-egy ilyen ünnepséget látva sok mindennel találkozhat a nézősereg, jó és rossz példákkal egyaránt. Hiába „ahány ház (és istálló), annyi szokás”, mégis aktuális lehet néhány ezzel kapcsolatos, általános érvényű gondolatot feleleveníteni, azok kedvéért, akik ilyen lovas ünnepségeken való részvételen gondolkodnak.
- Ha már egyszer azt eszeltük ki, hogy lóra ülünk és csatlakozunk egy jeles nap alkalmából rendezett lovas felvonuláshoz, annak az eredendő célja nem más volna, mint hogy kellő tisztelettel megemlékezzünk a nap apropójául szolgáló eseményről, valamint, hogy jelenlétünkkel emeljük annak fényét, lovasként történetesen lóháton.
Nem szabad elfelejtenünk, hogy ott és akkor mi képviseljük „lovas nemzetünket”, mi vagyunk a hazai lovas társadalom aktuális kirakata. Fontos ezt észben tartanunk. Hogyan válhatunk kulturált, jó példával elöljáró lovas felvonulóvá? Nem bonyolult, csak nem árt néhány dologra figyelnünk.
A lovas felvonulás hiába számunkra a várva várt lovas társadalmi esemény, ha felkészületlenül csöppenünk a közepébe, be kell látnunk, könnyen veszélyes üzemmé válhat. Sok esetben okoz problémát, hogy olyan lóval vágunk neki, amely nincs rendszeres munkában – különösen igaz lehet ez tavasszal, a korlátozott mozgáslehetőségekkel bíró tél után.
- Lehetőség szerint ne a március 15-i felvonulásra nyergeljük fel először (de másodszor se) a lovunkat a három hónapos lazsálás után.
Az első melegebb fuvallatokra, a határ zöldülésére és a madárdal felcsendülésére általában, ahogy mi is, lovaink is felderülnek, megélénkülnek, még akkor is, ha rendszeres munkában vannak, nemhogy akkor, ha végigpihenték a telet. Elszoknak a környezeti ingerektől, az emberrel való kapcsolatuk is ingatagabb lehet megelőző kontaktus hiányában. Ilyen mentális állapotban rögvest egy lovakkal és furcsa környezeti ingerekkel zsúfolt esemény közepébe lovagolni nem a legbölcsebb döntés. Könnyen lehet, hogy lovunk annyira flegmatikus jellem, hogy nem történik semmi baj,
- egyes lovasok pedig virtuskodva élvezik az alattuk ficánkoló lovuk habitusát – ám arra is gondolnunk kell, hogy mit élvez ebből vajon tiszti hátasunk, és mennyire élvezik a körülöttünk lévők ezt a helyzetet?
A virtuskodás forrása soha nem a ló – őt csupán menekülési ösztöne hajtja. Laikus bámészkodók számára tényleg látványos lehet egy, a tömegben táncoló, habot vető, izzadtságtól csillogó, toporgó és ágaskodó ló, ám jobb érzésű emberekből, legyenek lovasok vagy sem, az ilyesfajta jelenetek inkább váltanak ki a ló iránti sajnálatot, aggodalmat, netán félelmet.
Az aszfalton galoppozni, a gyalogosokra és autósokra nem kellőképpen tekintettel lenni, a közelükben „figurázni” – mind olyan dolgok, amiket józanésszel a lovas kerül, mert megijeszthet, rosszabb esetben veszélyeztethet másokat (ha már lova és saját maga testi épsége, úgy tűnik, mellékes), teljesen feleslegesen.
Figyelmes, nyugodt, felkészített ló és igényes, az alkalmat megtisztelő lovas
Sokkal „unalmasabbnak” tűnhet egy rendezett sorokban, nyugodtan vonuló és ácsorgó lovas tömeg, ám az utca emberének nagy része a zavartalan gyönyörködés lehetőségét és a saját biztonságát nagyobbra értékeli a túlzott virtuskodásnál. A megfelelő tiszteletadásról nem is beszélve.
- Szándékosan stresszhelyzetet teremteni tehát sem a ló, sem pedig a program többi résztvevője és nézője felé sem kívánatos mentalitás.
Hogyan lehet lovunk ideális, nyugodt és biztonságos társ egy felvonuláson? A receptben a legkisebb arányban szerepel bármiféle speciális felkészítés. A siker azon múlik, hogyan telnek a mindennapok. A történet egészen az alapoknál kezdődik; a megfelelő tartási körülmények (minél több szabad mozgás és társas interakció, megfelelően ütemezett táplálékfelvétel stb. – a ló természetes szükségleteinek kielégítése) lehetőséget adnak rá, hogy lovunk általános mentális (és fizikális) állapota ideális legyen, ne legyen frusztrált, mozgás- és társasághiányos.
Nem szorul túl sok magyarázatra az a tény, miszerint a ménesben élő lovak sokkal nyugodtabbak és figyelmesebbek, mint a sokféle frusztrációnak kitett boxba zárva élő társaik. Ha természet diktálta szükségleteikben nem szenvednek hiányt, tudnak figyelni, tanulni, koncentrálni, és felesleges stressztől mentesen befogadni az új helyzeteket.
Fontos a rendszeres, következetes és érthető foglalkozás a lóval az alapoktól kezdve – tehát nem csak lovaglásról beszélünk, a lóval való kommunikáció az első földről történő kapcsolatfelvétellel megkezdődik! Ez megalapozza a ló és lovas helyes viszonyát, amelyben a ló bizalommal követi az ember kéréseit – akár egy fúvószenekar közelében is, amelyet előtte még sosem látott és hallott.
Rendezvényeken, ünnepeken hagyományaink felelevenítése mindig együtt jár olyan hang- és vizuális ingerekkel, amelyekhez a lehetőségekhez mérten hozzászoktathatjuk lovunkat, hogy „élesben” ennyivel is kevesebb stresszel találkozzon
Emellett a mindennapok alkalmat adnak arra, hogy lovunk a rá váró feladatokat nagyjából megismerje; tudjon haladni forgalomban, legyen tapasztalata a társas (esetleg idegen lovakkal történő) kilovaglások terén, ugyanakkor a monotonitást is jól tűrje, amikor hosszasan kell léptetnie az úttesten a sor közepén, vagy éppen ácsorognia a megemlékezés sorfalának tagjaként.
Ugyan minden adódó zajra és látványra nem biztos, hogy van lehetőségünk felkészíteni, de lehetőségeinkhez mérten megismertethetjük a zászlók, dobok, karikás ostorok hangjával és látványával, vagy legalább is hasonlóan hangos, színes, mozgó ingerekkel. A mai urbanizált világban erre valamiféle lehetőség mindenhol akad, sokszor szinte elkerülhetetlen, hogy effélékkel találkozzunk, ha kilovagolunk.
- Ez a sok minden persze akkor fog egy egésszé összeállni, amikor lovunk már szerzett némi rutint a szereplés terén.
Nem biztos, hogy minden tökéletes lesz elsőre, hiszen újdonságok, meglepő dolgok mindig akadhatnak egy-egy helyzetben, illetve a lovas izgalma is hatással van a lóra, de mindent jól előkészítve ezek sem okoznak majd nagy gondot. Így kaphatunk végül egy olyan tiszti hátast, akinek a társaságában valóban nyugalomban és büszkén foglalhatjuk el a helyünket a sorban.
Fontos: ne egy jó „felvonulós lovat” akarjunk hirtelenjében képezni, hanem egy ideális, figyelmes és bizalmas lótársat, akivel sok más mellett egy ilyen ingergazdag feladat megoldása sem lesz már probléma.
Persze a felvonulni vágyó lovasoknak sem árt készülni egy kicsit. A lovaglás művészete nem könnyű mesterség, némi tapasztalat az alapja annak, hogy csatlakozzunk egy ilyen rendezvényhez, saját és mások biztonsága érdekében.
- Ahhoz, hogy bizonyos helyzeteket korrekt és biztonságos módon tudjunk kezelni, bizony szükség van lovas tapasztalatra – rutintalanul belecsöppenni egy ilyen programba veszélyforrás mind saját magunk, mind a többi résztvevő, a nézők és társaink, a lovak számára.
Tisztában kell lenni a társas lovaglás és a KRESZ alapvető szabályaival is.
Türelmesen állni egy megemlékezésen, szintén a feladatok közé tartozik
A kulturált viselkedés, mint említettük, alapvető, emellett pedig a külső is fontos szimbóluma a tiszteletadásnak. Természetesen nem mindenki számára adott a lehetőség, hogy a ruhatárában tudhasson egy teljes díszmagyart – ám amennyire lehet, adjuk meg a módját. Ha viseletbe öltözni nincs is módunk, a csizma és zakó klasszikusa is tökéletes ünnepi öltözék a legtöbb esetben. Ne hanyagoljuk el ezt a kérdést, hiszen egy társadalmi esemény részesei vagyunk. Ugyanez a helyzet lovunk szerszámzatával; bizonyára nem lapul minden nyergesben egy-egy autentikus bock nyereg és egy veretes huszárkantár, ám annyit mindenképpen megtehetünk, hogy ápolt és az összképhez illő felszereléssel látjuk el hátasunkat. Olyan apróságnak tűnő, mégis az összhatás tekintetében fontos részleteket sem árt végiggondolnunk, mint például azt, hogy sokkal elegánsabbak vagyunk már attól is, ha nem kötőfékre kantározunk.
Ha abban gondolkodunk, hogy lovunkkal együtt veszünk részt valamilyen ünnepi társadalmi eseményen, úgy tehetjük az alkalmat igazán széppé, ha törekszünk a minél teljesebb tiszteletadásra – ennek részét képezi, hogy kulturáltan, tiszteletteljesen viszonyulunk az eseményhez és annak minden résztvevőjéhez is. Igaz ez a lóháton történő ünneplésre is – külön tisztelettel adózva ekkor hagyományaink mellett társunknak, a lónak is.
- e.d.
- Forrás: Kistermelők Lapja