Azok a jó lovas-szerepek!

- Gyermekkoromat anyai nagybátyáméknál, Alczibler Pali bácsiéknál töltöttem, ahol voltak lovak, tehenek, disznók, mindenféle állat. Nagyon megszerettem ott az állatokat, de talán legjobban a kutyát és a lovat. - meséli Bitskey Tibor színművész.
- Lovagolni is megtanult?
- Felültettek a lóra, de nem gyakoroltam. Főiskolás koromban aztán fölkértek a Rákóczi hadnagya egyik szerepére. Elirányítottak a Tatterzálba, hogy menjek lovaglóórákat venni. Nagyon könnyen ment a dolog. Azt hiszem a legfontosabb a lovaglás tanulásánál, hogy ne féljen az ember a lótól. Nekem nem volt gondom: fölültem és szinte már tudtam lovagolni. Lényegében a Rákóczi hadnagyát egyedül lovagoltam végig. Ahol látható a figurám, ott mindig én ültem a lovon, nem kellett okvetlenül dublőrt használni.
- Bármit meg tudott csinálni a lóval?
- Egyedül az úsztatást nem. A dunai úsztatásnál nem én mentem be a vízbe, hanem Hegedűs Fityula, a híres öttusázó. Ott egy tragikus esemény is történt: paraszti törvény,  hogy ha lovat úsztatnak, akkor a fülét be kell dugni, hogy ne menjen víz a fülébe, különben elveszíti az egyensúlyérzékét, a tájékozódási képességét és teljesen megbolondul. Így is történt, víz ment a fülébe, s szerencsétlen valósággal megőrült, nem tudta, mikor van fent és mikor lent, oldalt fordult és a Hegedűs Fityula csak annak köszönhette, hogy élve maradt, hogy hirtelen elrúgta magát. Nagyon jó sportember volt. A ló meg is halt, megfulladt. Nagyon szép ló volt, Gócs volt a neve. A forgatás után, mikor beültünk a buszba, bizony megsirattam szegényt.
- Tapasztalata szerint könnyen tanul szerepet a ló?
- Kell egy jó szakember, aki begyakorolja vele a figurát, s ő megjegyzi. Persze nem minden ló egyforma, vannak intelligensek és kevésbé okosak, akárcsak az emberek között. Egyébként csodálatosan lehet kapcsolatot teremteni a lovakkal. Ezt az ügetőpályán is tapasztaltam, ahová szintén kijártam, évekig ügetőhajtó voltam, színész-újságíró amatőr versenyeken vettem részt. Paulovitz mester tanítványa voltam, aztán a fia vett át, Paulovitz II. Nagyon megszerettem ott is a lovakat, jó volt velük együtt lenni, már az illatuk is olyan vonzó, barátságos, érdekes. Meg lehet beszélni velük a versenyt, meg lehet őket kérni arra, hogy legyenek olyan kedvesek és győzzenek. Volt egy lovam, Garam, őt hajtottam a legtöbbet, ő harmadik helynél rosszabbat sosem futott. Idős ló volt, hallatlan intelligens, nem kellett ostorozni, nem kellett ütni, suttogva beszéltem hozzá és minden erejét megfeszítve futott. Jó kapcsolatot kell teremteni a lóval. A ló is ugyanúgy megszereti az embereket, persze lehet, hogy neki is van, aki nem szimpatikus, de akinek a barátságát érzi, azt megszereti.

Bitskey Tibort nagyon kedvelhették a lovak, ami nem csoda, hiszen biztos, hogy kellemes orgánuma, nyugodt habitusa nem maradt rájuk sem hatástalan. Ennek ellenére, mint sport, nem vált szenvedélyévé a lovaglás. Pedig sportember volt a javából, bármilyen sportot elkezdett, abban sikeresnek bizonyult.
- Érdekes módon a lovaglás nem lett szenvedélyem. Most már nagyon sok éve nem ültem lóra, pedig lett volna módom különböző lovas-társaságokba belekerülni. A lovak mindig vonzottak és ha meglátok egy lovat, rögtön odamegyek, megcsókolom, megsimogatom, megtapogatom egy kicsit.
- Nehéz volt megtanulni a hajtást az ügetőn?
- Azt hiszem, ritmusérzék kell, ahogy a lovagláshoz is, hogy tudjam, mennyire engedjem a lovat, mennyire fogjam vissza, hogy ügetőstílusban maradjon, ne ugorjon vágtába. Ez elég érzékeny dolog, mert a ló hajlamos vágtázni, ha növekszik a sebessége. Akkor meg kell fogni, de azt sem szabad túlságosan, mert akkor visszatartom. A kettő között kell valahogy nagyon jó érzékkel megtalálni a fogást.
- Ha azt mondaná valaki, hogy készül egy igazi, szép magyar film és abban egy lovasszerep Bitskey Tiboré, elfogadná?
 - Mint az őrült! S mindahányan vállalnánk, akik részt vettünk már lovasfilmben.
- Hajdú Ágnes -