Az ördöglovas kastély - a bajnai Sándor-Matternich kastély
A Sándor család történetében számos kiemelkedő életpályát befutó személyt találhatunk, nevüket mégis a család "fűszere", a különc viselkedéséről elhíresült Ördöglovas tette halhatatlanná. Sándor Móric, akiről Kálmán Imre operettet írt, a bajnai kastélyt olyan színvonalon alakíttatta át, hogy méltó legyen hercegi származású felesége új otthonának.
1805. május 23-án lovasfutárok vitték a szélrózsa minden irányában Sándor Vince örömét: fia született. Sándor Vince, akinek szenvedélye volt a lótartást, fiát -talán mert annyira féltette- nem engedte még a közelükben sem. Így Sándor Móric csak apja halála után, 17 évesen ült első alkalommal lóháton. Lehet, hogy a tiltás hatására, de az sem kizárt, hogy az édesapa előre látta fia természetét, de Sándor gróf fékezhetetlennek bizonyult, ha lovas bravúrokról volt szó. A saját testi épségét is kockáztató, hajmeresztő lovasmutatványai -embereken, kocsikon ugratott át, de ugrott le loval a biai kastély portikuszáról a kocsifelhajtóra, a várban pedig kocsival hajtatott le a meredek lépcsőkön- nemcsak Budapesten tették legendássá a nevét, de ismerték szokásait Bécsben és Angliában is. Az Ördöglovas jelzőt is a szigetországban kapta, amikor betört egy különösen vad lovat.
A bajnai kastély helyén eredetileg a korábbi birtokos, a Both család udvarháza állhatott. Feltehetőleg ennek -az akkor már romos állapotban lévő- épületnek az alapjain emeltetett Sándor Menyhért egy vadászkastélyt (1720 táján). Sándor Menyhért Esztergom vármegye alispánja és országgyűlési képviselője volt, és ő váltotta magához a bajnai birtokot, melynek területét a 18. század folyamán, újabb földek megszerzése révén a család jelentősen megnövelte. Az így kialakult bajna-biai uradalom birtokigazgatási központja Bián volt (ma Biatorbágy), míg a családi rezidencia Bajnán állt. Az első kastélyépületet Sándor (II) Mihály alakíttatta ki a vadászkastély kibővítésével az 1740-es évek elején (ismert adat, hogy a kúria házikápolnáját 1742-ben szentelték fel). Az évszázad második felében csak kisebb átalakításokat végeztek az épületen.
Sándor Móric édesapja halálakor -1822-ben- örökölte meg a bajna-biai uradalmat. A kastély átalakításához egy évvel a házasságkötése előtt fogott hozzá. Sándor Móric Metternich kancellár lányát, Metternich-Winneburg Leontine hercegnőt vette feleségül, és a kastélyt jelentős mértékben át kellett alakíttatnia, hogy méltó otthona legyen párjának (visszaemlékezések szerint az ifjú feleség teljes megelégedésére a kastély színvonalában megfelelt az általa megszokott gazdagságnak). Sándor gróf Hild Józsefet bízta meg az átalakítás terveinek elkészítésével. A kastély épülete egyemeletes, téglalap alaprajzú. Négyoszlopos portikusza az emeletre került, hogy a terep adottságai mellett jobban érvényesülhessen (tisztán látható legyen). A portikusz mögött, az erkély frízén látható az átalakításra utaló 1834-es évszám (római számokkal: MDCCCXXXIV). A középrizalit feletti timpanonban egykor a Metternich-Sándor hercegi címer volt látható (a hátsó homlokzaton szintén). Az épület alaprajza, a régi, barokk kastélyhoz történő igazodás hatására bonyolultabb a klasszicista épületekéhez viszonyítva. Földszintjén az ebédlőterem, a biliárdterem, a dohányzó, a kártyaszoba, a télikert és a házikápolna kapott helyett, míg emeletén a grófi és a grófnői lakosztályokat alakították ki. Itt kapott helyet a kastély urának és úrnőjének nappali és hálószobái, és itt helyezték el a gróf fegyver- és képgyűjteményét, könyvtárát és vadásztrófeáit.
A kastély belső termeinek díszítését és a berendezési tárgyakat a milánói Scala díszlettervezője, Alessandro Sanquirico készítette. A belső terekben a fehér és az égszínkék szín volt a meghatározó. A halvány színekkel megfestett termek között -a falfestés és a bútorok stílusa alapján- volt "etruszk, "pompeji", és "scala raffaelesca" is, melynek falfestményeihez Raffaello képei adták a mintát (és mennyezetét berakásos stukkó díszítette). A kastély bútorait részben az olasz mester tervezte, részben pedig Londonból rendelte meg Sándor Móric. A kastély körül virágoskertet és tájképi kertet alakítottak ki. A vendégszobákat a főépület mögötti díszudvart övező épület északi oldalszárnyában alakították ki.
Sándor Móric nem csak fékezhetetlen lovas, de jó gazda is volt. Uradalmában a legkorszerűbb elvek szerint, magas színvonalon gazdálkodtak. A lósportban és a lótartásban természetesen egyetértett Széchenyi István szándékaival, sőt még az első pest-budai dunai híd megépítését is olyan fontosnak tartotta, amire pénzt is hajlandó volt áldozni (igaz, ugyanakkor azt is kijelentette, hogy az Akadémiára egy fillért sem dobna ki). Sándor Móric az évek során eladta a család rárói uradalmát, majd megvált az apja által építtetett, budavári Sándor-palotától is. Talán a sok veszélyes mutatvány közben szerzett sérülései is okolhatóak azért, hogy Sándor Móric egészségi állapota már fiatal korában erősen megromlott. Ezért később évtizedekig visszavonultan élt a bajnai birtokán. 1878-ban bekövetkezett halálával férfiágon kihalt a Sándor család grófi ága (fia, Leó még gyermekkorában elhunyt). Birtokait, kastélyait lánya, Paulina örökölte. Sándor Móric a közeli Gyarmatpusztán emelt családi sírboltban alussza örök álmát.
