A szépségkirálynő és a lovak barátsága

Budai Zsuzsa 1988-ban született Budapesten. Apai ágon karibi (jamaicai) ősökkel rendelkezik, s ez külsején, különösen dús, fekete hajkoronáján és barna bőrén érzékelhető. Már 2009-es szépségkirálynővé választása előtt elragadta a szépségipar: 18 évesen egy üdítőital-multicég modelljéül választotta, majd  egy haj és körömerősítő kapszulákat forgalmazó, patinás cég arca lett. Tizenkét évi lovaglás után, a díjugrató karrier küszöbén történt a nagy váltás. Ezt a sorsfordító időszakot idézi a korabeli, 2005-ben készült beszélgetés.

- Tényleg nem ment volna együtt a kettő?
- Nem. A lovaglás, főleg a díjugratás, kemény sport, esésekkel, minimum karcolásokkal jár, egy modellnek pedig vigyáznia kell a testére. Ötéves lehettem, amikor egy kiscsikóra felültettek. A csikó békésnek tűnt, ám
hirtelen gondolt egyet, egy pillanat alatt kirántotta a kantárt a gazdája kezéből, és száguldozni kezdett velem. Nem estem le a hátától, hanem visszajöttünk, szépen leszálltam, és azonnal megszerettem a lovaglást.
- Más azt mondaná: na, akkor máris itt a vége.
- Persze miután leszálltam róla, és odamentem hozzá, a fejéhez, egészen közel, hogy megsimogassam, na, akkor, öt perccel a vágtánk után, elsírtam magam. Utólag tört rám a félelem. Sírással vezettem le a feszültséget.
- És a díjugratás?
- Amikor eljutottam egy olyan szintre, hogy elhagyhattam a lovardát, sőt terepen is lovagolhattam, szerettem volna még többet és többet. Díjugratni kezdtem. Úgy 12 éves lehettem.
– Szereted az akadályokat?
- Amiket át lehet ugrani, azokat igen.
- Mi a jó a díjugratásban?
- A ló közelsége. Imádom az állatokat, rengeteg van otthon is, mindegy milyen, csak mozogjon. Van két kutyám, egy velük barátságban élő macskám, egy tengerimalac, egy aranyhörcsög, két begu, egy királypiton, egy kaméleon egy gekkó.
- Akkor nem lehetett könnyű lemondani a lóról.
- A döntésem óta nem voltam kint a lovardában, annyira fájna...
- Hogyan tudtál mégis hátat fordítani ennek a sportnak?
- A tizenkét évhez viszonyítva olyan sokszor nem estem, de volt legutóbb egy borulásom, ami hozzásegített ahhoz, hogy a nehéz döntést meghozzam. Hetven-nyolcvan kilométeres sebességgel vágtáztam, csakhogy egy ügetéshez szokott lovon, és akkor jött a kanyar… Be tudtuk volna venni, de leszakadt közben a kengyelszíjam, és leestem. Abban a pillanatban azt láttam, hogy a ló patája úgy körülbelül két centire száll el az arcom fölött. Összeszedtem magam, de most ez az eset nem azt váltotta ki belőlem, mint gyerekkoromban, amikor elvágtatott velem a ló, hanem azt, hogy itt, most akkor, egy időre: vége!
- A modellkedés veszélytelenebb, de ennyivel jobb is, mint a lovaglás?
- A lovaglás szenvedély, a modellkedés meg fárasztó munka, hiába hiszi azt sok lány, hogy csupa csillogás. Az csak a púder, a felszín. Egyébként pedig munka, munka… De munkából lesz a pénz. Ha pedig pénzem lesz, akkor lesz saját lovam.
- Végül is akkor a lovakért van minden…
- Szeretnék az otthoni állatkertembe még két lovat. Szóval, hiányzik. Annyira jó dolog hajnalban kimenni a barátnőmmel, és lovagolni a természetben, s közben lóháton beszélgetni!
- A szituáció hasonlít a Suttogó című film kezdő jelenetéhez, amikor Scarlett Johannson, aki kamaszlányt játszik, hajnalban, még napfelkelte előtt felkel, elindul a lovardába, félúton találkozik a barátnőjével, aztán csak lovagolnak, lovagolnak, nevetnek, fecsegnek, minden annyira idilli, hogy sejteni lehet, ilyen nincs, valami mindjárt összetöri az egészet, a pillanat tökéletességét. Aztán jön is a tragédia. De ez csak film. Az azonban igaz lehet, hogy vannak különös emberek, akik annyira értenek a lovakhoz, hogy bizonyos dolgokat a fülükbe súgva szinte akármit tehetnek vele?
- Láttam a filmet, mindig végigsírom. Én ezt nagyon is el tudom képzelni. Az állatok érző lények, a ló különösen az. Megérzi, ha valaki fél, és akkor azonnal másképp viselkedik, többet enged meg magának, nem engedelmeskedik.
- Te bátor lány vagy, ezt mutatja az első találkozásod is a lóval. Bátornak születünk, vagy azzá válunk?
- Elváltak a szüleim, sokat voltam egyedül, itthon is, és külföldre is egyedül kellett mennem (alig 16 évesen) a modell-szerződéseim miatt. Törökországban például egy hónapig laktam egyedül. Az egyedüllét pedig megedzi az embert, megtanít önmagadra számítani, és nem félni. A félős ember mindig valaki máshoz fut segítségért. Nekem sokszor magamnak kellett elintézni a dolgaimat. Szerintem az elvált szülők gyermekei önállóbbak. Persze a szüleimre mindig is számíthattam. A modellkedés is édesapámnak jutott az eszébe, 14 éves koromban elindultam egy tini szépségversenyen, és dobogós lettem. Aztán jelentkeztem ügynökségekhez, és szerencsére elég sok munkát nyertem el. A mamám pedig kozmetikus, vagyis rá is számíthattam, és számíthatok, sok jó tanáccsal lát el, igaz, a piercing tekintetében én mondtam tippeket neki. És a nővérem is segít, szintén modell volt, kicsit beleláthattam már előre ebbe a világba, és nem ment el a kedvem.
- A nővérednek elege lett?
- Kisbabája született, csak azért hagyta abba. Én azonban folytatom, mert kell a pénz.
- Hány éves vagy?
- Tizennyolc, most érettségiztem (2005-ben - a szerk.).
- Milyen magas vagy?
- Száznyolcvanegy centiméter.
- Súlyod?
- Hatvan kilogramm.
- Milyen sportra váltottál a lovaglás után?
- Biciklizek. A barátnőmmel kerekezünk, amivel közben combot erősítünk, és beszélgetünk is.
- Beszélgetős lovaglás helyett, beszélgetős bicajozás.  
- Valóban próbálom azt hinni, hogy nem is biciklizem, hanem lovagolok. Azért nem ugyanaz. Konditerembe is járok, ahol szálkásítok, combra, hasra, vádlira. A kondizást mostanában komolyan veszem.

• Kovács Boglárka
• Forrás: fitt.info

Az illusztrációként bemutatott képek és több lovarda vendégkönyve alapján állítható: a lovakkal kötött korai barátság tartósnak bizonyult, a szépségkirálynő és közszereplő a mai napig kedveli a négylábú szépségek társaságát.

• A fotók a facebook-on, Budai Zsuzsi Miss Universe Hungary rajongói oldalán találhatók.