Azt is megírták a szakemberek, hogy aki nem vállalja a felsorolt feltételeket, az el se induljon, mert a túravezető leszállítja a lóról – akárki legyen is –, hogy ne törje össze magát, és másoknak se rontsa el a nyaralását...
A magyar nép lószeretete évezredes, a világ is összekapcsolja a magyarokat a lóval, mindenki tudja, hogy a könnyűlovassági harcmodor, a huszárság Magyarországon alakult ki. A finneknek négyszáz szavuk van a hó fehér színére, nekünk háromszáz a lószínekre. Például szeplős szürke, zsufa fakó, szén- vagy májsárga, meggy pej, zöld láb, kesely. Lóska János Ónodon nevelkedett, ott ült először lovon négyévesen.
Akkoriban nemhogy oktatót, nyerget sem látott. Ma már Nógrád megyében Vanyarc-Sarlóspusztán magánménese van. A több mint száz kisbéri ló szabadon él egy gyönyörű völgyben. Az oktatáson kívül egyhetes exkluzív lovas túrákat, vadászlovaglásokat és haladó lovasoknak speciális kurzusokat szerveznek. A lótenyésztő szakmérnök a Magyar Lovas Turisztikai Közhasznú Szövetség elnöke, az ország legnagyobb és legeredményesebb kisbéri félvér ménesének tenyésztője, tulajdonosa, a lovas turizmust érintő tanulmányok és programok kidolgozója.
– A magyarországi lovas turizmus története a második világháború után kezdődött el, előtte a lovat a mezőgazdaságban, hadászati célokra, közlekedésre, társ- és haszonállatként használták – mondja Lóska János. – Európában 1945 után a klasszikus lovasiskolák a polgári hagyományok szellemében funkcionáltak, nálunk éppen emiatt – mivel úri passziónak számított – nem működtek. A lovassport viszont szárnyalt, a szocializmus idején a kiemelt klubok sokszor jobb anyagi helyzetben voltak, mint most. Kifelé azt a képet próbálták vetíteni, hogy nálunk is minden van, ami nyugaton. Egyvalami biztosan nem volt: tömegbázis.
A monopolhelyzetben lévő IBUSZ Utazási Iroda magyarországi tereplovaglásokat szervezett külföldieknek. Kezdetben ezeket a túrákat ludovikás lovas emberek, Flandorffer Tamás, Czánt Emil, Gencsy Tibor és még néhány huszártiszt vezette. A szolgáltatás minőségét mindig a lovas vezető személye határozza meg. Akkoriban a többségében német turistáknak nagy élmény lehetett magyar huszártisztekkel együtt lovagolni egy szocialista országban. A több nyelven beszélő, sármos öregurakra a férfiak a tartásuk miatt néztek föl, s mivel az elegáns huszárok nagyon szerettek flörtölni, a nők is odavoltak értük.A hetvenes években magánember nem tarthatott lovat. Gyerekeket sem lehetett lovagolni tanítani, még a kedvezményezettek előtt is csak néhány kisebb téesz, állami gazdaság lovardája állt nyitva. Az országban csak néhány helyen volt lovasiskola, például Visegrádon, Pomázon, Pápán és Nyíregyházán.
– A magyar huszárhagyományok alapján oktatott katonatisztek rendkívül képzettek voltak – mesél tovább Lóska János. – Egy szűk réteg speciális képzést, equitációt is kapott. Azok az örkénytábori lovasiskolában képzett magyar huszártisztek, akik elhagyták az országot, alapozták meg a ma legeredményesebbnek tartott nemzetek lovassportját. Viszont az itthon maradók sem akarták feladni, amit megtanultak.
A túrák másik értéke, hogy Magyarország nagyon jól lovagolható, kevés a kerítés, és gyönyörű a táj.
Akkoriban hat-hétszáz márkába került egy hét, ezért a rendszerváltásig kizárólag külföldiek jártak tereplovaglásra. A magyarok nem tudtak lovagolni, és nem tudták megfizetni ezeket a túrákat.
– Aztán elkezdődtek a problémák – állítja Lóska János. – Egyrészt kiöregedett a katonatiszti réteg, másrészt a megtermelt profit hatvanöt százalékát az utazási irodák szervezői vették le, így a fennmaradó harmincötből kellett – volna – extra szolgáltatást nyújtani. Ez nem volt rentábilis, romlott a színvonal. A túravezetők és a lovászok is elfelejtették, hogy nem ők vannak szabadságon, hanem a vendégek. A nemzetközi sajtó – teljes joggal – kinyírta a magyar lovas turizmust. Csupán tényszerűen leírták, hogy mi történt.
Vacak lett a szolgáltatás, amit a vendégek egy idő után már nem tűrtek el… Én a versenyzői karrierem mellett, harmadgenerációs túravezetőként csöppentem bele a lovas turizmusba. Utazási irodáknak már 1984-ben dolgoztam, kezdetben a téeszen keresztül, majd magánemberként. Ma a lóállomány három százaléka van állami kézben. Magánemberként a hibákat kijavítva vezettem a túrákat. Németekkel alapítottunk egy kft.-t, azóta is ugyanazzal az utazási irodával dolgozom. Magyarországon a lovas túrákat 1998 után nyolcvan százalékban én vittem.
Komjáthy András lovashagyományokkal rendelkező családból származik. Nagyapja kisbirtokos katonatiszt volt, aki lovakat tartott, édesapja agrármérnök lett, és egy tsz-ben lótenyészetet vezetett.
– Apám otthon is tenyésztett lovakat, tenyészetéből néhány állat a mai napig nálam él – meséli Komjáthy András okleveles lovasoktató, a Magyar Lovas Turisztikai Közhasznú Szövetség regionális megbízottja.
Édesapja tapasztalt lovas volt, kiterjedt kapcsolatokat ápolt lótartókkal, beszélt angolul, németül. Sarlóspusztán cigány kocsis idegenforgalmi programot vezetett, vagyis a kiskunsági pusztán ló vontatta lakókocsival utaztatták a német turistákat. András 18 éves kora óta dolgozik a lovas turizmusban. Miután elvégezte az állattenyésztési főiskolát, külföldieket oktatott, és csikósbemutatókat tartott. A Fejér megyei Csabdin 2006-ban építették fel a Lovas Zugoly Vendégház és Lovardát, ahol oktatással, bértartással, csillagtúrás lovaglással és táboroztatással foglalkoznak.
– A legfőbb különbség a magyar lovas turizmus fénykora, mely a hetvenes évek második felétől a nyolcvanas évek végéig tartott és a mai között – mondja Komjáthy András –, hogy akkoriban nagy tömegben érkeztek hozzánk a külföldi vendégek, olcsók voltunk számukra, egzotikusnak és romantikusnak tűntünk a magyar pusztával, de arra is nagyon kíváncsiak voltak, hogy mi történik a vasfüggöny mögött. Közben más lovas kultúrák is divatba jöttek, a külföldiek inkább Spanyolországba, Portugáliába mentek, vagy extrém túrákra a Góbi sivatagba. Ma már kevésbé érdekes, hogy a magyar puszta szépségeit lóháton fedezzék fel. A külföldiek helyett viszont egyre több magyar lovagol. A szülők szívesebben szánnak pénzt a kicsik lovagoltatására, mint a sajátjukéra, így állandó lovasaink több mint fele gyermek.
Lívják Emília édesapja mindig is földműveléssel, állatokkal foglalkozott, Sárospatak végében téesztelepet működtetett. Emília a nyíregyházi főiskola testnevelés szakán kezdett el komolyabban lovagolni. Miután elvégezte az oktatói kurzust, pedagógus párjával hazatértek Sárospatakra, ahol elhatározták, hogy vesznek egy lovat, aztán még egyet. Majd elkezdték tenyészteni az állatokat. Közben egyre nagyobb sikerrel szerveztek gyerekeknek táborokat.
– A 2000-es évek elején egy lovas baráti társaság is kialakult körülöttünk – vázolja a felívelést Lívják Emília. – Egyesületet alapítottunk, és bejártuk a környék nevezetességeit.
A Megyer-hegyi tengerszemhez, a Long-erdőhöz kirándultunk, vártúrákat szerveztünk. Édesapám jó ismerőse Lóska János. Az általa vezetett Rákóczi lovas túrák egyik megállóhelye a sárospataki tanyánk lett. Gyerekként én is sokat segítettem a külföldi vendégeknek. Sárospatakon a Betyár lovastanyán a túrákon kívül életmódtábort, lovas pikniket, borkóstoló szekértúrákat, csapatépítő tréningeket, lovas wellnesst, sőt lovas jógatábort is indítunk.
Több mint tíz éve foglalkozom kineziológiával, személyiségfejlesztéssel. Szerveztünk egy tábort, ahol a hívószó a jóga volt, de szerettük volna, ha a nálunk töltött idő alatt mindenki kapcsolatot teremt a lovakkal is. Azokkal, akik kezdetben féltek az állattól, először csak megközelítettük és megsimogattuk. A tábor végére mindenki felült a hátára, és legalább lépésben körbement. Lóval foglalkozni – életmód. A társunkká válnak, nagyon sok mindent tanulhatunk tőlük.
A Tanyaolimpia és A tanya bikája elnevezésű programok a lovas táborokból nőttek ki. A helyhez igazodva találtak ki vicces és ügyességi feladatokat, többek között a vizeskannahordást, a traktorgumi-pörgetést, a ló hátán megfordulást. Lívják Emília pedagógusként hisz abban, hogy újra kell nevelni a lovas nemzedéket. Húsz éve ezen dolgozik, ez idő alatt több száz gyerek megfordult náluk, de még föl kell nevelni néhány generációt, hogy Magyarországon a ló újra a hétköznapi életünk része legyen.
Többen többféle végzettséget hagytak ott a lovak kedvéért. Andor Ákos pátyi lovardatulajdonos a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem gyógyszerész karán szerzett diplomát. Élsportolóként öttusázott, az olimpiai válogatott keret tagja volt, majd a kilencvenes években díjugrató- és díjlovasversenyeken szerepelt eredményesen. Európai szintű, a Magyar Lovas Turisztikai Közhasznú Szövetség által minősített, ötpatkós Bellandor nevű lovardáját 2007-ben nyitotta meg Pátyon.
– Négy évvel ezelőtt indítottuk el a lovas kultúra oktatását – emlékszik vissza Andor Ákos. – Mivel a mindennapos testnevelésórákhoz nincs megfelelő számú tornaterem, kidolgoztunk egy oktatási anyagot. Úgy döntöttünk, rászánunk két évet, és saját költségünkre megnézzük, hogyan működhetne az iskolai lovasoktatás. Pátyon a két tannyelvű általános iskola és a polgármester is támogatta a programot.
Országosan húszezer gyerek oktatása közel kétmilliárd forintba kerülne, és heti két testnevelésórát lehetne kiváltani vele. Ehhez természetesen megfelelően minősített lovak és oktatók is szükségesek. A klasszikus lovaglástanítást felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt bérleti rendszerben végzik.
Népszerű a suttogó elnevezésű programjuk, amely nagyon állatbarát, ugyanis kényszerítő eszközök nélkül tudja irányítani, együttműködővé tenni a lovakat. A terápiás lovagoltatás során mozgás- vagy idegrendszeri problémákkal küzdő gyerekekkel foglalkoznak. Magyarországon a legtöbb díjlovasversenyt is Pátyon tartják, ahol télen-nyáron lehet lovagolni, földszondás hűtés-fűtésük van, és két fedeles lovardájuk. A gyerektáborokban nyolc főnél többet nem vállalnak. Megismertetik őket a ló anatómiájával, viselkedésével, az alternatív bánásmódokkal, naponta kétszer egyéni foglalkozás keretében lovagolnak. A gyerekeknek nemcsak fizikai, hanem szellemi versenyeket is rendeznek. Nemrég az egyikőjük több mint háromszáz lóval kapcsolatos szólást szedett össze.
– Ebből egyik kedvencem Jókai Mór mondása, mely szerint: „Bölcs embernek ló való, mert lóvá tesz az ember, és emberré a ló” – fűzi hozzá Andor Ákos. – Az évek azt bizonyították, hogy a gyerekek számára a lóval való kapcsolat a lovas kultúra oktatásával kiegészítve egészen különleges módszer. A túlmozgásos, közösségbe nehezen beilleszkedő gyerekek itt fegyelmet, bajtársiasságot tanulnak, a történelmünkből vett lovas példákkal pedig hazafiasságra neveljük őket.
A gyerekek többségének a gyökereik, a magyarságuk sajnos semmit nem jelent. Itt megtanulják. Állami támogatás híján, ha nincs valamilyen kiegészítő tevékenység, nehéz tartani a nívót. Én táplálkozástudománnyal, paleo- és egészséges étrenddel foglalkozom. Az ott megtermelt profitot költjük a központra.
A PÉLDA ÁRA
- A Kincsem – Nemzeti Lovas Program elfogadását követően a magyar kormány arról döntött, hogy támogatja a lovas turizmus és a lovas túrázás magyar modelljét. A lovas túrázás az a terület, ahol Magyarországnak kell példát adnia, nem pedig másoktól tanulnia. A Magyar Lovas Turisztikai Közhasznú Szövetség a GINOP 7.1.2-15 kiemelt program kedvezményezettjeként lehetőséget kapott a magyarországi lovasútvonal-hálózat és az ehhez kötődő szolgáltatások feltételrendszerének kialakítására. A kiemelt program keretén belül kétmilliárd forint áll rendelkezésre, melyből 2017. augusztus 4-én közel 700 millió forintot már szerződéssel is lekötöttek. Az iskolai oktatás nem tartozik ebbe a körbe, pedig érdemes lenne befektetni, mert óriási az érdeklődés. Negyvenezer gyerek már most is lovagol, ez a szám az iskolai oktatás bevezetésével a többszörösére emelkedhetne.
- Ozsda Erika
- Fotók: Bach Máté
- Forrás: magyaridok.hu
A Kincsem – Nemzeti Lovas Program elfogadását követően a magyar kormány arról döntött, hogy támogatja a lovas turizmus és a lovas túrázás magyar modelljét. A lovas túrázás az a terület, ahol Magyarországnak kell példát adnia, nem pedig másoktól tanulnia. A Magyar Lovas Turisztikai Közhasznú Szövetség a GINOP 7.1.2-15 kiemelt program kedvezményezettjeként lehetőséget kapott a magyarországi lovasútvonal-hálózat és az ehhez kötődő szolgáltatások feltételrendszerének kialakítására. A kiemelt program keretén belül kétmilliárd forint áll rendelkezésre, melyből 2017. augusztus 4-én közel 700 millió forintot már szerződéssel is lekötöttek. Az iskolai oktatás nem tartozik ebbe a körbe, pedig érdemes lenne befektetni, mert óriási az érdeklődés. Negyvenezer gyerek már most is lovagol, ez a szám az iskolai oktatás bevezetésével a többszörösére emelkedhetne.Azt is megírták a szakemberek, hogy aki nem vállalja a felsorolt feltételeket, az el se induljon, mert a túravezető leszállítja a lóról – akárki legyen is –, hogy ne törje össze magát, és másoknak se rontsa el a nyaralását.
A magyar nép lószeretete évezredes, a világ is összekapcsolja a magyarokat a lóval, mindenki tudja, hogy a könnyűlovassági harcmodor, a huszárság Magyarországon alakult ki. A finneknek négyszáz szavuk van a hó fehér színére, nekünk háromszáz a lószínekre. Például szeplős szürke, zsufa fakó, szén- vagy májsárga, meggy pej, zöld láb, kesely. Lóska János Ónodon nevelkedett, ott ült először lovon négyévesen.
Akkoriban nemhogy oktatót, nyerget sem látott. Ma már Nógrád megyében Vanyarc-Sarlóspusztán magánménese van. A több mint száz kisbéri ló szabadon él egy gyönyörű völgyben. Az oktatáson kívül egyhetes exkluzív lovas túrákat, vadászlovaglásokat és haladó lovasoknak speciális kurzusokat szerveznek. A lótenyésztő szakmérnök a Magyar Lovas Turisztikai Közhasznú Szövetség elnöke, az ország legnagyobb és legeredményesebb kisbéri félvér ménesének tenyésztője, tulajdonosa, a lovas turizmust érintő tanulmányok és programok kidolgozója.
– A magyarországi lovas turizmus története a második világháború után kezdődött el, előtte a lovat a mezőgazdaságban, hadászati célokra, közlekedésre, társ- és haszonállatként használták – mondja Lóska János. – Európában 1945 után a klasszikus lovasiskolák a polgári hagyományok szellemében funkcionáltak, nálunk éppen emiatt – mivel úri passziónak számított – nem működtek. A lovassport viszont szárnyalt, a szocializmus idején a kiemelt klubok sokszor jobb anyagi helyzetben voltak, mint most. Kifelé azt a képet próbálták vetíteni, hogy nálunk is minden van, ami nyugaton. Egyvalami biztosan nem volt: tömegbázis.
Fotó: Bach Máté
A monopolhelyzetben lévő IBUSZ Utazási Iroda magyarországi tereplovaglásokat szervezett külföldieknek. Kezdetben ezeket a túrákat ludovikás lovas emberek, Flandorffer Tamás, Czánt Emil, Gencsy Tibor és még néhány huszártiszt vezette. A szolgáltatás minőségét mindig a lovas vezető személye határozza meg. Akkoriban a többségében német turistáknak nagy élmény lehetett magyar huszártisztekkel együtt lovagolni egy szocialista országban. A több nyelven beszélő, sármos öregurakra a férfiak a tartásuk miatt néztek föl, s mivel az elegáns huszárok nagyon szerettek flörtölni, a nők is odavoltak értük.A hetvenes években magánember nem tarthatott lovat. Gyerekeket sem lehetett lovagolni tanítani, még a kedvezményezettek előtt is csak néhány kisebb téesz, állami gazdaság lovardája állt nyitva. Az országban csak néhány helyen volt lovasiskola, például Visegrádon, Pomázon, Pápán és Nyíregyházán.
– A magyar huszárhagyományok alapján oktatott katonatisztek rendkívül képzettek voltak – mesél tovább Lóska János. – Egy szűk réteg speciális képzést, equitációt is kapott. Azok az örkénytábori lovasiskolában képzett magyar huszártisztek, akik elhagyták az országot, alapozták meg a ma legeredményesebbnek tartott nemzetek lovassportját. Viszont az itthon maradók sem akarták feladni, amit megtanultak.
A túrák másik értéke, hogy Magyarország nagyon jól lovagolható, kevés a kerítés, és gyönyörű a táj.
Akkoriban hat-hétszáz márkába került egy hét, ezért a rendszerváltásig kizárólag külföldiek jártak tereplovaglásra. A magyarok nem tudtak lovagolni, és nem tudták megfizetni ezeket a túrákat.
– Aztán elkezdődtek a problémák – állítja Lóska János. – Egyrészt kiöregedett a katonatiszti réteg, másrészt a megtermelt profit hatvanöt százalékát az utazási irodák szervezői vették le, így a fennmaradó harmincötből kellett – volna – extra szolgáltatást nyújtani. Ez nem volt rentábilis, romlott a színvonal. A túravezetők és a lovászok is elfelejtették, hogy nem ők vannak szabadságon, hanem a vendégek. A nemzetközi sajtó – teljes joggal – kinyírta a magyar lovas turizmust. Csupán tényszerűen leírták, hogy mi történt.
Vacak lett a szolgáltatás, amit a vendégek egy idő után már nem tűrtek el… Én a versenyzői karrierem mellett, harmadgenerációs túravezetőként csöppentem bele a lovas turizmusba. Utazási irodáknak már 1984-ben dolgoztam, kezdetben a téeszen keresztül, majd magánemberként. Ma a lóállomány három százaléka van állami kézben. Magánemberként a hibákat kijavítva vezettem a túrákat. Németekkel alapítottunk egy kft.-t, azóta is ugyanazzal az utazási irodával dolgozom. Magyarországon a lovas túrákat 1998 után nyolcvan százalékban én vittem.
Komjáthy András lovashagyományokkal rendelkező családból származik. Nagyapja kisbirtokos katonatiszt volt, aki lovakat tartott, édesapja agrármérnök lett, és egy tsz-ben lótenyészetet vezetett.
– Apám otthon is tenyésztett lovakat, tenyészetéből néhány állat a mai napig nálam él – meséli Komjáthy András okleveles lovasoktató, a Magyar Lovas Turisztikai Közhasznú Szövetség regionális megbízottja.
Fotó: Bach Máté
Édesapja tapasztalt lovas volt, kiterjedt kapcsolatokat ápolt lótartókkal, beszélt angolul, németül. Sarlóspusztán cigány kocsis idegenforgalmi programot vezetett, vagyis a kiskunsági pusztán ló vontatta lakókocsival utaztatták a német turistákat. András 18 éves kora óta dolgozik a lovas turizmusban. Miután elvégezte az állattenyésztési főiskolát, külföldieket oktatott, és csikósbemutatókat tartott. A Fejér megyei Csabdin 2006-ban építették fel a Lovas Zugoly Vendégház és Lovardát, ahol oktatással, bértartással, csillagtúrás lovaglással és táboroztatással foglalkoznak.
– A legfőbb különbség a magyar lovas turizmus fénykora, mely a hetvenes évek második felétől a nyolcvanas évek végéig tartott és a mai között – mondja Komjáthy András –, hogy akkoriban nagy tömegben érkeztek hozzánk a külföldi vendégek, olcsók voltunk számukra, egzotikusnak és romantikusnak tűntünk a magyar pusztával, de arra is nagyon kíváncsiak voltak, hogy mi történik a vasfüggöny mögött. Közben más lovas kultúrák is divatba jöttek, a külföldiek inkább Spanyolországba, Portugáliába mentek, vagy extrém túrákra a Góbi sivatagba. Ma már kevésbé érdekes, hogy a magyar puszta szépségeit lóháton fedezzék fel. A külföldiek helyett viszont egyre több magyar lovagol. A szülők szívesebben szánnak pénzt a kicsik lovagoltatására, mint a sajátjukéra, így állandó lovasaink több mint fele gyermek.
Lívják Emília édesapja mindig is földműveléssel, állatokkal foglalkozott, Sárospatak végében téesztelepet működtetett. Emília a nyíregyházi főiskola testnevelés szakán kezdett el komolyabban lovagolni. Miután elvégezte az oktatói kurzust, pedagógus párjával hazatértek Sárospatakra, ahol elhatározták, hogy vesznek egy lovat, aztán még egyet. Majd elkezdték tenyészteni az állatokat. Közben egyre nagyobb sikerrel szerveztek gyerekeknek táborokat.
– A 2000-es évek elején egy lovas baráti társaság is kialakult körülöttünk – vázolja a felívelést Lívják Emília. – Egyesületet alapítottunk, és bejártuk a környék nevezetességeit.
A Megyer-hegyi tengerszemhez, a Long-erdőhöz kirándultunk, vártúrákat szerveztünk. Édesapám jó ismerőse Lóska János. Az általa vezetett Rákóczi lovas túrák egyik megállóhelye a sárospataki tanyánk lett. Gyerekként én is sokat segítettem a külföldi vendégeknek. Sárospatakon a Betyár lovastanyán a túrákon kívül életmódtábort, lovas pikniket, borkóstoló szekértúrákat, csapatépítő tréningeket, lovas wellnesst, sőt lovas jógatábort is indítunk.
Fotó: Bach Máté
Több mint tíz éve foglalkozom kineziológiával, személyiségfejlesztéssel. Szerveztünk egy tábort, ahol a hívószó a jóga volt, de szerettük volna, ha a nálunk töltött idő alatt mindenki kapcsolatot teremt a lovakkal is. Azokkal, akik kezdetben féltek az állattól, először csak megközelítettük és megsimogattuk. A tábor végére mindenki felült a hátára, és legalább lépésben körbement. Lóval foglalkozni – életmód. A társunkká válnak, nagyon sok mindent tanulhatunk tőlük.
A Tanyaolimpia és A tanya bikája elnevezésű programok a lovas táborokból nőttek ki. A helyhez igazodva találtak ki vicces és ügyességi feladatokat, többek között a vizeskannahordást, a traktorgumi-pörgetést, a ló hátán megfordulást. Lívják Emília pedagógusként hisz abban, hogy újra kell nevelni a lovas nemzedéket. Húsz éve ezen dolgozik, ez idő alatt több száz gyerek megfordult náluk, de még föl kell nevelni néhány generációt, hogy Magyarországon a ló újra a hétköznapi életünk része legyen.
Többen többféle végzettséget hagytak ott a lovak kedvéért. Andor Ákos pátyi lovardatulajdonos a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem gyógyszerész karán szerzett diplomát. Élsportolóként öttusázott, az olimpiai válogatott keret tagja volt, majd a kilencvenes években díjugrató- és díjlovasversenyeken szerepelt eredményesen. Európai szintű, a Magyar Lovas Turisztikai Közhasznú Szövetség által minősített, ötpatkós Bellandor nevű lovardáját 2007-ben nyitotta meg Pátyon.
– Négy évvel ezelőtt indítottuk el a lovas kultúra oktatását – emlékszik vissza Andor Ákos. – Mivel a mindennapos testnevelésórákhoz nincs megfelelő számú tornaterem, kidolgoztunk egy oktatási anyagot. Úgy döntöttünk, rászánunk két évet, és saját költségünkre megnézzük, hogyan működhetne az iskolai lovasoktatás. Pátyon a két tannyelvű általános iskola és a polgármester is támogatta a programot.
Országosan húszezer gyerek oktatása közel kétmilliárd forintba kerülne, és heti két testnevelésórát lehetne kiváltani vele. Ehhez természetesen megfelelően minősített lovak és oktatók is szükségesek. A klasszikus lovaglástanítást felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt bérleti rendszerben végzik.
Népszerű a suttogó elnevezésű programjuk, amely nagyon állatbarát, ugyanis kényszerítő eszközök nélkül tudja irányítani, együttműködővé tenni a lovakat. A terápiás lovagoltatás során mozgás- vagy idegrendszeri problémákkal küzdő gyerekekkel foglalkoznak. Magyarországon a legtöbb díjlovasversenyt is Pátyon tartják, ahol télen-nyáron lehet lovagolni, földszondás hűtés-fűtésük van, és két fedeles lovardájuk. A gyerektáborokban nyolc főnél többet nem vállalnak. Megismertetik őket a ló anatómiájával, viselkedésével, az alternatív bánásmódokkal, naponta kétszer egyéni foglalkozás keretében lovagolnak. A gyerekeknek nemcsak fizikai, hanem szellemi versenyeket is rendeznek. Nemrég az egyikőjük több mint háromszáz lóval kapcsolatos szólást szedett össze.
Fotó: Bach Máté
– Ebből egyik kedvencem Jókai Mór mondása, mely szerint: „Bölcs embernek ló való, mert lóvá tesz az ember, és emberré a ló” – fűzi hozzá Andor Ákos. – Az évek azt bizonyították, hogy a gyerekek számára a lóval való kapcsolat a lovas kultúra oktatásával kiegészítve egészen különleges módszer. A túlmozgásos, közösségbe nehezen beilleszkedő gyerekek itt fegyelmet, bajtársiasságot tanulnak, a történelmünkből vett lovas példákkal pedig hazafiasságra neveljük őket.
A gyerekek többségének a gyökereik, a magyarságuk sajnos semmit nem jelent. Itt megtanulják. Állami támogatás híján, ha nincs valamilyen kiegészítő tevékenység, nehéz tartani a nívót. Én táplálkozástudománnyal, paleo- és egészséges étrenddel foglalkozom. Az ott megtermelt profitot költjük a központra.
A PÉLDA ÁRA
A Kincsem – Nemzeti Lovas Program elfogadását követően a magyar kormány arról döntött, hogy támogatja a lovas turizmus és a lovas túrázás magyar modelljét. A lovas túrázás az a terület, ahol Magyarországnak kell példát adnia, nem pedig másoktól tanulnia. A Magyar Lovas Turisztikai Közhasznú Szövetség a GINOP 7.1.2-15 kiemelt program kedvezményezettjeként lehetőséget kapott a magyarországi lovasútvonal-hálózat és az ehhez kötődő szolgáltatások feltételrendszerének kialakítására. A kiemelt program keretén belül kétmilliárd forint áll rendelkezésre, melyből 2017. augusztus 4-én közel 700 millió forintot már szerződéssel is lekötöttek. Az iskolai oktatás nem tartozik ebbe a körbe, pedig érdemes lenne befektetni, mert óriási az érdeklődés. Negyvenezer gyerek már most is lovagol, ez a szám az iskolai oktatás bevezetésével a többszörösére emelkedhetne.
