A LOVAK ÉS LOVASOK CSODÁJÁRA JÁRUNK

Miközben a digitális világ csodáira kerekedik a szemünk, mellkasunkban ugyanaz az ősi ritmus zakatol. Ez a kettősség a sorsunk: a komputer képernyőjére vetem a sorokat, melyek a lovakhoz vezetnek. Belefeledkezve a lovas történetekbe, kicsit megpihen az idő és a komputer zümmögését lassan elnyeli a lódobogás…
Emberek és lovak sorsa keresztezi egymást ezeken az oldalakon. A lovakról és a lovasokról szóló történetek a tűzhely melegét és a friss széna illatát idézik.
Itt minden történet középpontjában a ló áll, azonban mégsem róla szól a mese, hanem az emberről. A ló hűséges-hűtlen barátjáról. Mert ilyenek a lovas történetek, ilyenek a meséink és az álmaink: önző módon mind-mind csakis rólunk szól. Középpontban az ember, aki a ló szolgálatába állt.
Olykor nem tudjuk, mi is volna az, ami teljesebbé tehetné életünket. Aztán - aki szerencsés - rátalál. Ki ebben, ki abban találja meg a csodát. Vannak, akiket éppen a ló segít odáig. Mert a ló előtt nincs akadály, a ló mindenre képes, még a hátára is felveszi az embert, s összenő vele. Van, akit csak a hegyeken és a végtelen pusztaságokon visz át, ám van, akit sokkal messzebbre repít…
Behunyom a villogó monitortól megfáradt szememet, s a lóra gondolok. Mozgásának ritmusa, az élet ritmusa. Vágtája a természet csodája, s mellette eltörpül a technika mindahány találmánya. Képzeletben alászállok. Lovakat és lovasokat látok. És hallgatom őket. S olvasom a történeteiket.