Mesébe illő szépsége révén a legdrágább lófajták egyike, hobbicélokra is ideális, s mivel okos és értelmes, cirkuszi lóként sem ritka.
Külső tulajdonságaiban a hideg- és a melegvérű fajták közötti átmenetet képviseli, ma a melegvérűek között tartják számon. Sokoldalúan használható, nyereg alatt és fogatban egyaránt helytáll, noha a nemzetközi eredményeket tekintve egyik sportágban sem igazán versenyképes.
Jól idomítható, rávehető a munkára is, és minthogy jó takarmányhasznosító, az átlagosnál kevesebbel is beéri. Egygazdás ló, igen ragaszkodó és érzékeny: ha a gazdája megbünteti, hónapok is eltelhetnek, amíg ismét bizalommal lesz iránta. De ha jól bánnak vele, hálás és ragaszkodó, a gazda hangját messziről felismeri.
A mai fríz lófajta őseit az elsők között háziasították Európában. Elnevezésük minden bizonnyal a 2. század idejéből származik, amikor is a Hadrianus római császár uralkodása alatt szolgáló fríz katonák már ezeknek a lovaknak a nyergében ülve vettek részt a hadjáratokban.
(E katonák többségükben a Fríz-szigetek szülöttei voltak, ami egy szigetlánc az Északi-tengerben, Hollandia, Németország és Dánia partvidéke mentén.)
A fríz lovak évszázadokon át lápos, ingoványos területen éltek, itt formálódhatott erős kocsilóalkatuk – ellenben patáik keménysége és tömörsége kifogásolható, összefüggésben a nedves, lápos életfeltételekkel. De minthogy nemcsak erősek, nyugodtak és kitartóak is, a páncélos lovagok kedvelt harci lovai voltak hosszú időn át, később az erejüket a mezőgazdasági munkákban hasznosították.
A frízt több száz éves története során számos idegen hatás érte (főként a spanyol ló gazdagította a génállományát), 1974 óta szervezett és tudatos nemesítése folyik, amit a fríz lovat tenyésztők világszövetsége fog össze. (A szövetség 30 ezer ló adatait tartja nyilván világszerte.)
A frízt 1978 óta szigorúan törzskönyvezik, napjainkban kizárólag a hollófekete példányokat tenyésztik tovább. (Az egyetlen engedélyezett eltérő jegy a fehér csillag a homlokon.)
- Valló László
- Fotó Sóki Tamás
- Forrás: Szabad Föld
A fríz lóról lexikonunkban is olvashat >>>
Átlagos marmagasságuk 160 centi, súlyuk 650–700 kiló közötti. Tenyésztése és fajtafenntartása terén Hollandia vezető szerepet tölt be (élén a Drachtenben épült lovas központtal).Mesébe illő szépsége révén a legdrágább lófajták egyike, hobbicélokra is ideális, s mivel okos és értelmes, cirkuszi lóként sem ritka.
Külső tulajdonságaiban a hideg- és a melegvérű fajták közötti átmenetet képviseli, ma a melegvérűek között tartják számon. Sokoldalúan használható, nyereg alatt és fogatban egyaránt helytáll, noha a nemzetközi eredményeket tekintve egyik sportágban sem igazán versenyképes.
Jól idomítható, rávehető a munkára is, és minthogy jó takarmányhasznosító, az átlagosnál kevesebbel is beéri. Egygazdás ló, igen ragaszkodó és érzékeny: ha a gazdája megbünteti, hónapok is eltelhetnek, amíg ismét bizalommal lesz iránta. De ha jól bánnak vele, hálás és ragaszkodó, a gazda hangját messziről felismeri.
A mai fríz lófajta őseit az elsők között háziasították Európában. Elnevezésük minden bizonnyal a 2. század idejéből származik, amikor is a Hadrianus római császár uralkodása alatt szolgáló fríz katonák már ezeknek a lovaknak a nyergében ülve vettek részt a hadjáratokban.
(E katonák többségükben a Fríz-szigetek szülöttei voltak, ami egy szigetlánc az Északi-tengerben, Hollandia, Németország és Dánia partvidéke mentén.)
A fríz lovak évszázadokon át lápos, ingoványos területen éltek, itt formálódhatott erős kocsilóalkatuk – ellenben patáik keménysége és tömörsége kifogásolható, összefüggésben a nedves, lápos életfeltételekkel. De minthogy nemcsak erősek, nyugodtak és kitartóak is, a páncélos lovagok kedvelt harci lovai voltak hosszú időn át, később az erejüket a mezőgazdasági munkákban hasznosították.
A frízt több száz éves története során számos idegen hatás érte (főként a spanyol ló gazdagította a génállományát), 1974 óta szervezett és tudatos nemesítése folyik, amit a fríz lovat tenyésztők világszövetsége fog össze. (A szövetség 30 ezer ló adatait tartja nyilván világszerte.)
A frízt 1978 óta szigorúan törzskönyvezik, napjainkban kizárólag a hollófekete példányokat tenyésztik tovább. (Az egyetlen engedélyezett eltérő jegy a fehér csillag a homlokon.)
Átlagos marmagasságuk 160 centi, súlyuk 650–700 kiló közötti. Tenyésztése és fajtafenntartása terén Hollandia vezető szerepet tölt be (élén a Drachtenben épült lovas központtal).
