A csikók teleltetése

Az igás állománynak erre a pihenőre, ha a téli munkák engedik, szüksége is van, mert ezzel ismét erőhöz jut és megengedi a drága téli takarmánnyal való takarékoskodást.

 

Ezt a pihenőt azonban sok helyen a kis tenyésztők kiterjesztik a tenyészállatokra is és a csikók a sötét istálló bűzös légkörére vannak kárhoztatva egész télen át.

A lónak életcélja, hivatása a mozgás és ennek teljesítése közben az idő viszontagságainak annyira ki van téve, hogy edzett szervezettel kell rendelkeznie, nehogy tulajdonosának több bajt okozzon, mint hasznot. A növendék lónak az istálló ne legyen pihenő helye olyan értelemben, mint a dolgozó lónak, amely mozgását napi munkája közben már szükségletén felül is megtette és megelégszik azzal, ha a jászolhoz kötve abrakját nyugodtan fogyaszthatja.

 

A csikók nevelésére télen is olyan istálló szükséges, ahol egész napon át járhatnak és csak etetéskor köttetnek meg. Az ilyen istálló berendezése rendkívül egyszerű. Köröskörül jászol a falak mentén, egyik oldalon a jászol helyett vályú, amely esetleg kívülről, a falon keresztül menő cső, vagy csatorna által tölthető meg vízzel és hasonlóan alkalmazott levezető csatorna útján ki is üríthető. Az istállóban való itatás télen előnyösebbnek mondható, mint a kúthoz való hajtás, ahol a hideg miatt gyakran befagy a víz és a kút környékén elkerülhetetlen befagyott pocsolyák könnyen bajt okozhatnak. Az istálló vályújában a víz legfeljebb a legnagyobb hidegben fog egy csekély jéghártyát kapni, de rendes körülmények között inkább temperálódni fog. A vályút mindig tisztán kell tartani és a friss vizet csak egy órával a rendes itatási idő előtt beleereszteni, nehogy az istálló páráit felszívja.

 

Az istálló egész alapfelülete puha alommal látandó el, amely nagy mértékben hozzájárul a hőmérséklet enyhítéséhez. A csikók kötőfékkel a fejükön, szabadon járnak az istállóban és csak a rendes időhöz-órához kötött etetéskor köttetnek meg, mindegyik a maga szokott helyén. A kötőféknek túl gyakori föltétele és levétele a csikókat könnyen makaccsá tehetné és nem ritkán találni lovat, amelynek a kantárt később, csak lopva-kérve lehet a fejébe húzni, mert e tekintetben el lett rontva.

 

Mindamellett tanácsos a csikókat kora ifjúságuktól fogva hozzászoktatni, hogy a kötőfék feltételét nyugodtan tűrjék, hogy lábaikat feladják körmüket tisztítani és mikor szükséges, megigazítani engedjék. A téli időszak több időt és alkalmat is fog szolgáltatni, épp úgy e dolgokra, mint arra, hogy néha kemény szalmacsutakkal jól megcsutakoltassanak a tisztaság szempontjából és a vérkeringés előmozdítása végett, különösen olyan napokon, amikor eső vagy jelentős havazás a szabadban való mozgást gátolja.

A szabadba járást azonban télen sem szabad beszüntetni, kivéve oly napokon, mikor szakadatlan esőzés vagy havazás nem engedi, mert a csikóknak télen amúgy is kissé dús és hosszú szőrzete, ha átázna, könnyen betegségek okozója lehetne.

 

Rendesen a rendelkezésre álló tágas ki­futót (akolt) lehet a csikók jártatására felh­asználni. Az ilyen, korláttal bekerített ki­futót még a 4-6 anyakancával bíró kis tenyésztő sem nélkülözheti, mert nyáron ez képezi a csikók állandó tartózkodási helyét, ha nincsenek legelőn. Ha az idő szép, derült nem nagy a hideg, a csikók télen is több órát tölthetnek a szabadban, csak arra kell figyelni, hogy folytonos lassú mozgásban maradjanak. Ha nagy hideg van, akkor meg kell rövidíteni a szabadban tartózkodást oly módon, hogy délelőtt, délután egy-másfél órát gyors lépésben hajtassanak körül a kifutóban, néha-néha egy kis kocogást is engedve nekik. Ha nagy hó van, tanácsos a havat a kifutó korlátja mentén 3-4 lépés szélességben elhányatni. Nem azért, mintha a hóban járás a csikóknak ártana, hanem azért, mert a nagyobb, összetaposott hótömegek olvadása és ismételt megfagyás után olyan rögössé és élessé válhat, amely rándulásokat, vagy sérüléseket okozhat. Ha esőzés, havazás és fagy folytán a talaj járhatatlan lesz, akkor a jártató pályát célszerű szalmás lótrágyával meghordatni, mert a csikók izületei és csontjai sokkal fogé­konyabbak a rándulásokra és zúzódásokra, s így a meghibásodás iránt, mint a felnőtt lovaké. Természetesen meg kell tudni különböz­tetni, hogy mennyi elég a téli friss levegőből és mozgásból. A szopós csikók csak déltájban eresztendők ki a jártató pályára anyjukkal együtt és csak mérsékelt, korukhoz és erejükhöz mért mozgásban részesítendők. Ezekkel járhatnak a nagyobb csikók közül azok is, a melyek kiállott betegség után vagy más baj miatt még különösen kímélendők.

 

Míg a csikók kint járnak, az istálló szellőztethető és rendbe hozható, de a szellőz­tetést még jóval a csikók visszatérte előtt be kell szüntetni, hogy az istálló hőmérsék­lete ismét enyhülhessen és a csikók léghuzatba ne kerüljenek. Itt fontosnak tartom még annak megemlítését is, hogy az istálló­ban levő itatóvályú deszkafödéllel legyen ellátva, mely a láda födeléhez hasonlóan fel­hajtható és leereszthető. Mozgásról bejövet a csikóknak befödve kell találniuk a vizes vályút, mert lehet köztük egyik-másik fölhevült állapotban és akkor a hideg ital ár­tana.

 

Az istálló legyen tágas, de csak annyira, hogy azt a benne levő csikók az általuk kifejtett testmeleggel tűr­hetően temperálhassák. Világos legyen az istálló, magasan elhelyezett ablakokkal és könnyen szabályozható szellőztetőkkel.

 

Fölöslegesnek látszik ugyan megemlí­teni hogy a téli takarmány beosztására nagy gond fordítandó, pedig sokszor figyelmen kívül hagyjuk ezt a teendőt. Nagyon elí­télendő az a módszer, hogy számítás nélkül föletetjük mindjárt eleinte a jobbminőségű készleteket s ezeknek fogyása során fokról-fokra esik a kvalitása annak, amit a csikóknak takarmányul nyújtottunk, s végül csak szalma marad. A lónál kivált szem előtt kell tartani, hogy aránylag kis gyomrával a napi adagok egyenlősége és az egyenlő adagok lehetőleg egyenlő tápértéke mellett lehet csak helyes táplálkozást várnunk. Ezért tehát mindjárt kezdetben számolnunk kell a meglévő készletekkel és az etetést kezdettől fogva úgy berendezni, hogy egész télen át egyformán takarmányozhassunk.

 

Réti széna, muhar, lucerna, zabosbükköny esetén naponta, ha csak lehet 3-4 kilo­grammot számítsunk egy-egy csikóra s ezen­felül 6 kg árpa vagy zabszalmát. Ismerek ugyan tenyésztőket, akik csupán szalmán teleltetik csikóikat és csak fölnevelik őket, de értékesebb lovat így nevelni nem lehet. A kizárólag szalmával, répával és tökkel való tartás nemesebb lovaknál mindig megbos­szulja magát a szervezet szívóssága, a menő­képesség, a tüdőkapacitás és a nemes kül­lem rovására. Puha hát és puha csüdök, bur­kolt inak, kocsonyás lábszárak, tehénállású csánkok és egy medvével vetélkedő bunda képezik a következményeit az ilyen tar­tásnak.

 

A kisebb tenyésztők ama nagy részére való tekintetből, akik a szénát is luxus­nak tartják, alig merem tehát említeni, hogy egy kis abrak is járna a csikók­nak, még pedig kezdettől fogva, amint csak hajlamot mutatnak egy kis rág­csálásra, lassanként kezdve egy-egy marok zabon, úgy hogy elválasztásig az 1 kg-ot is elérhetni. Egy éves kora körül legtöbb szüksége van a csikóknak fejlődésük miatt az abrakra és ilyenkor az adagot bátran 2 kg-ra emelhetni, ami még elég szerény dotáció. Értékesebb vérlovaknál a napi zabadag az 1 éves kor betöltése után 3 kg-ig emelhető és egész a felállításig betartható. Megengedem azonban, hogy a kevésbé értékes anyag csekélyebb rációval is beéri és hogy a répa sem árt a csikónak telelés idején, ha mér­tékkel nyújtjuk, vagyis naponta legföljebb egy két darabot, mégpedig azon célból, hogy a száraz takarmány mellett emésztését megkönnyítse. A nyalogatásra való sót egy nagyobb darabban legjobb az istálló közepén elhelyezni a földön, ahol ezt a szabadan járó csikók tet­szésük szerint nyalogathatják.

 

Igaz, hogy a vázolt jobb tartás mellett a fölnevelés jóval többe kerül, s ezért a gyönge minőségű állatok esetében nem kifizetődő. Annak azonban sok esetben maga a tenyésztő az oka, ha silány tenyésztési anyagot pro­dukál.